A legtöbb ember nem tagadja az állatok iránti szeretetét. De vannak, akik sokáig hazudnak maguknak, és ilyesmit mondanak a családjuknak: “Ebben a házban nem lehetnek kutyák és/vagy macskák”. De ez csak addig igaz, amíg egy aranyos teremtmény meg nem olvasztja ezeknek a makacs embereknek a szívét.
“Apa nem akarta őt. Természetesen apát szereti a legjobban.”
“Ahogy a feleségem a kutyára néz, akit nem akart.”
“A vőlegényem minden nap azt mondja, hogy utálja a macskákat, aztán minden este ezt teszi.”
– Nem fogom felnevelni azt a kutyát.
– Nem, nem akarok uszkárt.
“Nem fogja beismerni, hogy szereti őt, de bizonyíték van rá.”
“Nem akarok kutyát. Nem szeretem a kutyákat. Ha lesz egy kutyád, nem vigyázok rá – Ez 2 nappal azután készült, hogy megkaptuk az új kiskutyát.”
“Régebben nem szerette a macskákat, most főállású macska apa.”
“Hallani sem akart róla..”
“Apám ki akart rakni a házból, mikor hazavittem a kutyát.. Íme ő és a kutya.”
“Nagyon fontos hívása volt. A kutyát “nem kívántból” -> “asszisztenssé” léptették elő.”
“Keresztapám, 16. január 2017.: “Mit akarsz, mit kezdjek ezzel?”
“Keresztapám 5 perccel ezelőtt:”
– Nem tudta elérni!
“Semmiképpen sem léphet be a házunkba – Most már jobban szereti őt, mint bármelyikünket!”
“Apám azt mondta, hogy végzett a háziállatokkal. Vett egy kiskutyát a hatvanadik születésnapjára, és elválaszthatatlanok.”
“Apa: Nem fogadunk be még egy kölyköt!”
– Ne hozd be azt a madarat a házba. Nem látom szívesen!
