Az állatok sok mindent megtaníthatnak nekünk, például azt, hogyan értékeljük az apró dolgokat. Egy kis napfény, egy séta, vagy néhány simogatás elég ahhoz, hogy a legmogorvább bundás barátainkból is mosolyt csaljunk elő.
Olyan állatokról készült fotókat hoztunk, amelyek annyi boldogságot sugároznak, hogy nem fogod tudni megállni, hogy ne mosolyogj, miközben görgeted őket.
„Clara első kirándulása a hátsó kertben – azt hiszem, tetszett neki!”
„Penny egy boldog cica”
„Arthur imádja a portréját!”
„Először játszott a levelekben”
„Az arc, mikor hajnali 3-kor játszol az öntözővel.”
„Menhelyen dolgozom és ő a legmosolygósabb kutyánk!”
„Az extra játékidő után extra boldog!”
„Élvezik a napsütést.”
„Izgatott az új játéka miatt.”
„Elhoztam a bátyám vakvezető kutyáját egy „munkán kívüli” sétára.”
„Ruby nagyon jól szórakozott a mai sétáján.”
„13 évesen Dieselnek időnként segítségre van szüksége a séták végén. Számára ez a nap legjobb része.”
„Ő itt Fig! Nem szomorkodik a protézise miatt, sőt, néha leveszi és a nővérére dobja!”
Csak ül és nézi a naplementét.
„Először járt a tengerparton!”
„Imád a fűben hemperegni.”
„Ziggy imádja, ha megsimogatják”
„Boldog, mikor alszik.”
„Az arca, mikor megdicsérem őt.”
„Az Airbnb egy nagyon vidám kölyökkel érkezett!”