20 fotó, ami bizonyítja, hogy a szeretet és a törődés meggyógyíthat minden szívet és lelket


0
Hirdetés

Az állatok valójában rengeteg érzelmet megtapasztalnak. Egy csomó dolog csalódást okozhat nekik, megesik, hogy megijednek és érzelmileg megsérülnek. Az embereknek ugyanakkor megvan a lehetőségük arra, hogy meggyógyítsák bundás, tollas vagy épp pikkelyes pajtásaikat.

Nem mehettünk el szó nélkül olyan esetek mellett, mikor a kedvesség és a szeretet ereje megmentett valakit, és szeretnénk megosztani veletek néhány ilyen történetet.

 

A kispajtás évek óta magányosan élt egy kiskereskedésben, majd mikor örökbe fogadták szó szerint megváltoztatta a színét.

Hirdetés

“Lily örökbefogadása előtt és után”

Hatalmas különbség néhány hónap alatt

Egy szerető tulajdonos meggyógyította ezt a szépséget.

Hirdetés

“Egy hónapja, hogy örökbe fogadtam, és már a legjobb haverom!”

Ezt a kiskutyát megfagyva találták…

“Valahogy ő volt az utolsó, akit örökbe lehetett fogadni.”

“A kertben találtam rá. Fürdés és állatorvosi látogatás után csak annyit akar, hogy leüljön mellém és egyen.”

Hirdetés

“Bántalmazó családdal élt, és nem bízott senkiben, és ma volt az első alkalom, hogy beleegyezett, hogy velem jöjjön!”

“Rájöttünk, hogy a kiskutyánk húga ma az utcánk végén lakik.”

“Hónapokig tartó ápolgatás után most boldogan él!”

Hirdetés

“18 éves korában fogadtam örökbe ezt a macskát, azt gondolva, hogy még van néhány hónapunk, hogy szép nyugdíjas pillanatokat adjunk neki. 20 évesen is erős.”

“Belebotlottam ebbe a 7 cicába. Nem hagyhattam őket ott!”

10 perccel az örökbefogadás után!

Hirdetés

“Örökbe fogadtuk ezt az aranyos fiút, de nagyon félénk volt. Ma, először az ölembe ugrott, és ezt tette.”

“Nagyon-nagyon kövéren fogadtam be. Eljött a fogyás ideje!”

“Amikor megkaptuk őket, a menhely azt mondta, hogy együtt kell örökbe fogadni őket. Ez a kép megmutatja, hogy miért.”

“Tavaly novemberben fogadtam el egy féregfertőzött, sovány felmosót, és ez volt a legjobb döntés, amit valaha hoztam. Azóta makk egészséges lett!”

“Néhány nappal ezelőtt találtunk egy bébi papagájt az úton. Nem nézett ránk az első napon, de most minden alkalommal így alszik.”

“Három évvel ezelőtt fogadtam örökbe a legszomorúbbnak tűnő macskát a menhelyen.”

 

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin