Az emberekhez hasonlóan a háziállatok is felveszik azokat a szokásokat, amelyeket aztán egész életükben megtartanak. Legtöbbjük olyan mélyen kötődik egy játékhoz vagy kiegészítőhöz, hogy még akkor is a közelükben tartják, amikor már nem alkalmas a játékra. Ez csak azt bizonyítja, hogy mennyire hasonlóan működik a háziállatok és az emberek agya, és talán ezért is olyan erős az egymás iránti kötődés.
Tudjuk, hogy minden pillanatot meg kell becsülnünk a háziállatainkkal, hiszen olyan gyorsan felnőnek.
“Két hetesen és hét hónaposan. Egyre nehezebb őt tartani, bármennyire is szereti..”
“Loki gyakran víznek képzeli magát, és néha még én is elhiszem.”
“Akkor és most.. Aki egyszer vállcica, az mindig vállcica marad”
“Szinte semmi sem változott!”
“Arlo két és nyolc hónaposan a kedvenc játéka mellett.”
“Ma már nem fér bele, de ugyanúgy potyautasra játszik.”
“Egy évvel később..”
“Négy hónaposan – egy évesen. Még mindig csípik a társasokat!”
“Nyolc hetes – tíz hónapos korában.”
“Vannak dolgok, melyek sosem változnak..”
“Már nem olyan kicsi..”
“Egyszer sáros, mindig sáros..”
“Ugyanúgy együtt alszanak..”
“Évek óta ugyanazon a párnán alszik..”
“Mindig együtt vannak!”
“Pont úgy, mint akkor!”
“Nagyra nőtt, de szinte semmit nem változott!”
“Kilenc hónappal később..”
“Kíváncsi vagyok mikor fog kinőni ebből…”
“Csibész, három és kilenc hónaposan!”