Elkötelezett vadállatmentőként és rehabilitátorként Karenlynn Stracher napjai nem szűkölködnek kalandokban. Hajnaltól alkonyatig versenyt fut az idővel, egyik mentőakcióról a másikra haladva, segítő kezet nyújtva közössége szőrös lakóinak.
Egy mentőakciót, amelyet ő sem tagadna meg.
Egy nemrégiben történt szívmelengető történetben, amely jól példázza elkötelezettségét, Stracher egy újabb mentőakcióra indult. Az egész akkor kezdődött, amikor megtudta, hogy egy helyi parkban találtak egy napok óta a túlélésért küzdő mókusbébit. Stracher egy pillanatnyi habozás nélkül, annak ellenére, hogy már úton volt egy másik hívásra, átirányította az útját, hogy az apró teremtmény segítségére siessen.
A parkba érve Stracher gyorsan akcióba lépett, és a szívéhez szorította a törékeny mókusbébit, aki biztonságban volt az inge melegében. Ez az azonnali gondoskodás nem pusztán impulzív volt, hanem bizonyította, hogy Stracher mélyen megérti az általa megmentett állatok szükségleteit. Egy interjúban elmondta, milyen fontos a bőr-bőr kontaktus a bajba jutott állatok, különösen a sebezhető és a fiatal állatok megnyugtatásában.
A mókusbaba kritikus állapotban volt.
@wildliferehab_kl https://linktr.ee/cookiekl #wildlife #wildliferescue #wildliferescuer #wildliferehab #wildliferehabilitation #wildliferehabber #everylifematters #squirrel #squirrelrescue #squirrelrescuer #squirrelrescuemom #squamma #squirrelrehab #squirrelrehabber #babysquirrel #babysquirrels #babyseason #babyseasonspring2024 #squirrelfriend #lookbeforeyoucut #orphaned# #orphanedfornoreason #orphanedsquirrel #moreworkforme ♬ original sound – KL the Wildlife Rehabilitator
A mókusbébinek, aki alig pár napos volt, és máris elszakadt a családjától, sürgősen táplálékra és gondoskodásra volt szüksége. Stracher hazasietett, felszerelkezve a szükséges kellékekkel, többek között a mókustápszerrel, amelyet e kis teremtmények egyedi táplálkozási igényeihez készítettek.
Stracher szerint a mókusbébik gondozása éjjel-nappali feladat. Ezek az apró lények gyakori etetést igényelnek, általában két-két és fél óránként, valamint segítséget az alapvető testi funkciókban. A fejlődésnek ebben a korai szakaszában teljes mértékben külső gondoskodásra vannak utalva, még a szemüket sem képesek kinyitni.
Mit tartogat a jövő a mókus számára?
Ahogy telnek a hetek, Stracher gyengéd gondoskodása és aprólékos figyelme egyre nyilvánvalóbbá válik védence figyelemre méltó fejlődésében. Hathetes koruk körül a nőstény mókusokat puha, szilárd táplálékhoz szoktatja, majd hét és fél-nyolc hetes korukra fokozatosan áttér a ropogós ételekre. Ez egy fokozatos folyamat, amelynek célja, hogy a mókust felkészítse a vadonban való életre, ahol az önellátás a legfontosabb.
Érdekes, hogy Stracher megközelítése túlmutat a puszta fizikai rehabilitáción. Stratégiailag minimalizálja az emberi érintkezést, ahogy a mókus növekszik, egészséges félelmet és óvatosságot keltve az emberekkel szemben. Ez a szándékos távolságtartás döntő fontosságú ahhoz, hogy a mókusok ne hagyatkozzanak az emberre, és hogy megőrizzék természetes ösztöneiket és viselkedésmódjaikat, amelyek a túléléshez szükségesek az őshonos élőhelyükön.
Karenlynn Stracher legnagyobb öröme.
Stracher számára a végső jutalmat az jelenti, hogy a rehabilitált állatot visszaengedheti a vadonba. Július közepe körül a mókusnak már alkalmasnak kell lennie. Stracher pedig búcsút vesz szőrös barátjától. Büszkén nézi majd, ahogy a mókus kiszalad a napfénybe, és átöleli a természetes környezetének szabadságát.
Karenlynn Stracher története nem csupán az egyéni hősiességről szól; arra emlékeztet bennünket, hogy egyetlen ember elkötelezettsége és együttérzése milyen mély hatást gyakorolhat számtalan élőlény életére. Fáradhatatlan erőfeszítéseivel nemcsak életeket ment meg, hanem reményt és méltóságot ad vissza azoknak, akiket egyébként elfelejtenének.
